Nagy vihart kavart szavak, súlyos kijelentések hangzottak el, amelyek mind nőként, mind dúlaként mélyen felkorbácsolták az érzelmeimet és ezek hullámvetése a következő gondolatokat rajzolta ki bennem.
Dúla vagyok és senki sem vetheti a szememre, hogy lebecsülném az anyai hivatást, esetleg a képességet a gyermekszülésre, vagy hogy ne lennék ott teljes támogatásommal az édesanyák mellett szó szerint és átvitt értelemben egyaránt! Nem érhet a vád, hogy nem hiszek az anyaság csodájában, a család szentségében, netán a női princípiumokban! És szeretek kiállni a női ügyek mellett, de nem azért, mert a nőket magasabbrendűnek gondolnám, vagy mert a férfiakat gyűlölöm, hanem azért, mert azt tapasztalom a világban, ahol élek, hogy a “nők ügye” magánügy, bármi legyen is az, ráadásul a férfiak döntő többségben vannak a mindenkori vezetésben, így számos alkalommal előfordult már, hogy a nők hangját csupán akkor hallják meg, ha az adott ügy mellé valamely isteni szerencse folytán egy férfi is odaáll és ő tolmácsolja azt.
A szülés például pontosan egy ilyen téma…
Szintén magánügy, abban az esetben, ha meghitt környezetre, háborítatlanságra, naprakész információkon alapuló korrekt tájékoztatásra, az egyéni igények figyelembevételére, békés, gyengéd szülésélményre, támogató közegre vágyik a nő és ezért még szót is emel. Magánügy, ha a szülés helyszínének szabad megválasztásáról folyik a vita, vagy akkor, ha a katasztrofális kórházi körülményekről, vagy sok esetben bánásmódról beszélünk. Magánügy, hiszen semmilyen politikai erő sem szólhatna bele, különböztethetné meg vagy értékelhetné, a nőket abból a szempontból, hogy gyermeket vállalnak-e avagy sem. De persze rögvest nem magánügy, ha nemzet- és népesedéspolitikai csatasorba, sőt mi több, sokadszorra is pellengérre állítjuk a gyengébbik (?) nemet ebből az alkalomból.
A kép forrása: bygoneamericana.tumblr.com
Nagyon sarkos vélemény, hogy a nő feladata, vagy dolga a szülés. Én úgy vélem, a nő privilégiuma a szülés! És minden szülés egy összekapcsolódás eredménye, amelyben egy nő és bizony egy férfi is szerepet vállal. A nő nem csupán a férfihoz tartozik, hanem jó esetben ők ketten egymáshoz tartoznak, sőt mi több, összetartoznak és együtt terveznek, együtt várakoznak és együtt nevelnek gyermekeket. A férfiaknak tán nem a legmagasabb önmegvalósítási forma a családapaság? Amellett, hogy számos más szerepben is helyt kell állniuk éppen úgy, mint a nőknek?
Igen, senki nem vitatja, hogy egy nőben ott rejlik az anyaság lehetősége, mert rendelkezik annak biológiai meghatározottságával, de minden egyes nőnek joga van ahhoz, hogy megválassza, az anyaság-e az, vagy egyike-e azoknak a kibontakozási lehetőségeknek, amelyet a maga számára választ. Mint ahogyan a férfiak is gyermekeket nemzenek és megválaszthatják, hogy felelősséget vállalnak-e ezért a képességükért! Mert bár valóban a nők szülnek, de egy életet ketten hoznak létre és gyermeket ideális esetben ketten vállalnak! És azt gondolom, hogy a felháborodottak 99%-azon a kettős mércén van fennakadva, hogy a kormányszintű kommunikációban ez miért csupán női ügy???
A gyermekvállaláson és a gyermekek számán túl mindenkinek joga van ahhoz, hogy megválassza a hivatását. Ha az ember fia (vagy netán lánya) magas pozíciójú politikusnak szegődik, akkor esetében a pontos, precíz megfogalmazások és kristálytiszta kinyilatkoztatások különösen hangsúlyosak! És az is, hogy a nép szolgálatában elhivatottan végezze a munkáját, hogy a társadalom, amelynek az élén menetel, biztonságban érezze magát például abban a hosszútávú döntésében, hogy családot vállal! Mert kevés – és tiszteletben tartandó – kivétellel, azt hiszem, mindenkinek ott szerepel az álmaiban ez! De hová, ha nincsenek meg hozzá a mindennapi élethez, vagy a betevő falathoz szükséges alappillérek? Ha bizonytalan a megélhetés, tragikus az oktatás, ha roskadoznak a kórházak és ha minden második nő szülési traumával jön ki onnan azzal a meggyőződéssel, hogy ezt a horrort többé soha nem szeretné átélni? Nem beszélve arról, hány meg hány kutatás harsogja évtizedek óta, milyen messzemenő egyéni és társadalmi hatásai és következményei vannak a szülés-születés minőségének (anyára és babára, sőt apára nézve is)!
A szülés kitüntetett életesemény, csoda! Jó lenne, ha úgy is kezdenénk róla gondolkodni! Ha úgy kezdenénk kezelni és olyan körülményeket teremtenénk, hogy minden nő és a párja meg is élhesse ezt! Hogy nőként már kislánykorunktól vágyjunk erre, mert az oktatásunk gondot fordít arra, hogy olyan szépnek és különlegesnek láthassuk, amilyen valójában! Jó lenne, ha az egészségügyi intézményekben megteremtenénk a tisztaságot, a szükséges felszereléseket és azt, hogy minden várandósságot ugyanaz a (nem hullafáradt és végletekig leterhelt) személy kísérjen elejétől a végéig, elkerülvén, hogy minden anya, szülés és kisbaba csak egy eset vagy egy szám legyen! Ha mindez támogató, önbizalmat erősítő közegben történne, elismerve az anyai kompetenciákat! A legfontosabb mégis az lenne, hogy a nők jó szülésélménnyel erősödjenek meg, és aztán minden támogatást megkapjanak ahhoz, hogy a családon belül és azon kívül az azzal összeegyeztethető óraszámú és fizetéssel járó munkájukban (is) kiteljesedve motorjai tudjanak lenni a családjuknak és a magyar társadalomnak egyaránt!
Ha mindez, tehát a gyermekvállalás valóban fontos és közös ügyünk lenne nekünk férfiaknak és nőknek, akkor a magas pozíciókban lehetne azért tevőlegesen tenni, hogy ezek a szempontok változzanak, és hogy ezáltal a családok nagyobb kedvvel, nagyobb biztonsággal vághassanak bele újabb kisbabák megszületésébe! A hangsúly tehát nem azon kéne legyen, hogy a nőket arra utasítják odafentről, hogy mi az életfeladatuk, hanem, hogy milyen lépéseket tudunk tenni azért, hogy a fentebb tárgyalt támogató attitűd és környezet, majd ezekkel együtt az eredmények is megvalósuljanak!
Írta: Mészáros Eszter pszichológus, dúla